Mióta van kutyám tele vagyok titokkal. Megőrzöm ennek a lénynek az összes (legalábbis amiket én láttam) műveleteit. Mikor 10 perc telt el azóta, hogy meg van, akkor nem hittem volna, hogy ennyi ügyet kell eltusolni. Na de(!) hogy ne csak a rosszat említsem, fel kell sorolnom a jókat is. Már az is szuper, hogy van nekem és a családnak. Nélküle nem lenne teljes a kis életem. Kedves kutyatartók és tartani akarók most hozzátok szólok és megosztom Veletek a legnagyobb élményeimet a kutyámról.
Első percek
Mikor megkaptam a kislányt nagyon meghatódtam, mert panellakásban éltünk és ott nem nagyon lehet tartani. Emlékeim szerint hétvégén a nagyszüleimtől mentem haza. Különös volt, mert az autóban kutyás magazint olvastam és benne a spánielekről kis ismertetőt. Amikor hazaérkeztem semmi szokatlan nem volt. Egyszer csak előjött egy picuri spániel. Mint egy szép álom, amiből soha nem akarnál felkelni, na ez ilyen érzés volt. Addig a pillanatig, amíg meg nem gyártotta az első aknáját a szőnyegre... Ezzel a momentummal kezdődött a szobatisztaságra való nevelés. Az a sok kutyapelus és a csepegtető megkezdte tenni a hatását. A pisilés már napok múlva sikeresen ment a kijelölt helyre, de az "aknázás" nem ment oda, ahova kellett volna.
A ruhák szőrszálaktól, a cipők a fognyomoktól, az ajtók a karmolástól, a kezem a kisebb harapásoktól pompázott
Alvó és relaxáló helye a szennyes kosár volt, vagy az ágyam. A nappaliban próbáltuk tartani, hogy az legyen a törzshelye ameddig nem vagyunk otthon, de valahogyan mindig kiszökött a kis szőrmók. A gazdák életében a legjobb dolog (szerintem), amikor egy nehéz nap után meglátod a házőrződet és hagyod, hogy rád ugra-bugráljon és össze-vissza nyalja az arcodat. Bár, néha nagyon ráférne egy kiadós fogmosás. Már érzed, hogy alkotott a kutyapelusára és természetesen mellé is hagyott pár csomagot. Ekkor jött a felszedés valamilyen papírral, zacskóval, amit a fürdőszobából bányásztam elő. A fránya fürdőszoba ajtó nyitva maradt, és amíg szedtem az aknákat Ő szépen szétrágta a wc papír gurigákat.
Állatorvos, fehér lámpa = reszketés
Mindenféle oltás és a chip behelyezése nem tartozik a kedvenc rituáléi közé a mai napig. Már a rendelő várakozó részében kétségbeesik és bepisil. Ez egy nagyon rossz szokás volt tőle (szerencsére volt, mert már kinőtte). Az az érzés, amikor valami meleg folyik a kezeden végig, miközben fogod a kutyádat az öledben, akinek feje olyan mint a sikolyé...kellemetlen, de egyben borzalmasan vicces így vissza gondolva. :D
Amikor megérett a sétához
Végre feltehettem rá a hámot, majd kattant a póráz karabinere és kiléptünk a nagyvilágba. Felbecsülhetetlen, boldog érzés volt, addig amíg a lépcsőházban meg nem jelent az egyik szomszéd és a kutyámból nem lett egy kis egér, aki még mindig nem hagyta el a rossz szokását és bepisilt. Szaladhattam vissza vele és bánkódtam az esett miatt. Másnap ugyancsak levittem sétálni, és szerencsére tiszta volt a terep, egy alak sem járkált az utcán. Akkor éreztem, hogy végre van kutyám. Senki nem tudja elvenni azt az érzést, amit akkor éreztem.
A rossz szokásból lett az ugatás. Ha meglát egy embert, vagy egy furcsa alakot (kuka, szemeteszsák, apró fa), akkor kezdődik a nagy zajongás. A kutyákat szét akarja tépni. A macskákkal semmi baja nincs. Nem is kutya. De az én hősöm, a család védelmezője. Ezt a posztot még egy pitbull sem tölthetné be helyette.
Manapság
Ma több, mint száz kilométer választ el minket. És csak a hosszabb szünetek idején láthatom, vagy pár hetente. Én a fővárosban, ő vidéken, a nagyszüleimnél tengeti tovább a kis életét. Amikor meglát, akkor sajátos módon örül, szinte olyan, mint ha sírna. A sok kilométer sem, és az idő múlása sem választ el minket. A séták ugyanolyan élménydúsak, mint akkoriban. És már nem "panel spanci", hanem igazi, vérbeli, udvaron élő kutya.
A világon a legszebb, legélménytelibb dolog a kutyatartás. Nem bántam meg, hogy van, még akkor sem, amikor fontos dolgokat rágott szét (lásd: tankönyv, szemüveg, távirányító, stb). Rengeteg szép emlékre lehet szert tenni egy kutyával.♥
